Pseudonym Brewery : Rygent

Pseudonym Brewery – Kiket rejt az álarc?

Régi elmaradásunkat pótoljuk, és bemutatjuk a Pseudonym Brewery gerilla főzdét, akikről említés szintjén volt már szó a Unity Brewing indulása kapcsán.


A Pseudonym Brewery formáció mögött két szegedi srác, Ábel és Máté áll. Emlékeik szerint, 2010 környékén kezdtek el tudatosabban sört fogyasztani. Új ízeket, stílusokat kerestek, kóstolókra jártak, és rádöbbentek, hogy a sör sokkal több mint egy ital. Azt mondják, elkerülhetetlenné vált, hogy belecsöppenjenek a saját sörök készítésébe.

Az otthoni sörfőzés hobbinak indult, majd szenvedélyé vált. Folyamatosan tanultak, kísérleteztek, csiszolgatták a folyamatokat. A lefőzött söröket aztán rengeteg felé osztogatták, és hogy őket idézzem: itt kezdtek el beindulni az események. Annyiszor és addig mondogatták nekik, hogy érdemes lenne ezzel komolyabban is foglalkozni, amíg elkezdték latolgatni a lehetőségeket. Már 2-3 éve próbálkoztak az elindulással, de ez nem volt olyan egyszerű.

Itt jött a képbe a Unity Brewing, akik épp gerillákat kerestek az elinduláshoz. A csatlakozás elég hirtelen jött, mert a végső határidő közel, ők viszont távol voltak, de végül sikerült online mindent elintézni. Mátyus Tomival, a Unity alapítójával egyébként személyesen csak hónapokkal később találkoztak.

A főzde neve a Pseudonym latin kifejezésből jön, ami azt jelenti hogy ‘álnév’. Egy koncepció is épült a név köré: az sörfőzői álnévhez tartozik egy álarcos logó, illetve az első sörük neve, a Monstrogue, is valójában egy álnév, amely a felhasznált Monroe, Strata, Barb Rogue komlókra utal.

Az említett Monstrogue egyébként egy remek bazsalikomos neipa volt, és múlt hónapban a Rygent, hidegkomlózott rozsos ale-jük is kijött. A korábbi tervek szerint egy west coast ipa következhet, de persze lehet, hogy ez azóta változott.

Szegediek lévén első sorban Szegedre koncentrálnak. Ott viszont a legtöbb kraftos helyre (pl. Cirmi Kézműves Gasztrokocsma, Draft Szeged, Napfény Műterem, Plebs, stb.) be is kerültek a söreikkel. Budapesten pedig a Unity Beer Bar-ban érdemes keresni az aktuális söreiket.