Prágai kocsmatúra – 12 prágai sörfőzdében jártunk
Ősszel Prágába látogattunk, és felkerestünk pár helyi sörfőzdét. Szám szerint tizenkettőt. Úgy gondoltuk, ebből már lehet egy jó élménybeszámolót írni. …
Egy újabb sörmagazin.
Kocsmatúra. Bár nem járjuk úgy a sörözőket, mint például Kocsmaturista vagy a Kocsmablog, de ha olyan helyre „tévedünk”, ami bizonyos szempontból különleges (például saját sört kínálnak), azért arról igyekszünk beszámolni.
Ősszel Prágába látogattunk, és felkerestünk pár helyi sörfőzdét. Szám szerint tizenkettőt. Úgy gondoltuk, ebből már lehet egy jó élménybeszámolót írni. …
Megnyitotta harmadik sörházát a Rizmajer Kézműves Sörfőzde. A csepeli és a belvárosi egység után Budán, a Móricz Zsigmond körtéren nyitottak …
Ahogy azt már korábban viccesen elővezettük: Jónás a bálnából a bikák közé költözött. Reketye Zoltán megközelítésben Jónás a nagy Duna …
Hosszú előkészületek után, idén februárban megnyílt a Parabolic Lazarus Brewery sörház. Naná, hogy mi is megnéztük! A sörház a Deák …
Tavaly augusztusban nyílt meg a Ruin Brew Budapest sörház az Akácfa utcában. Sörház, azaz saját sört csapolnak, szóval nagyon kíváncsiak …
Tavaly decemberben, a győri Széchenyi téren nyitotta meg kapuit a Szent Mór Bencés Perjelség és a Széchenyi István Egyetem által …
December 6-án volt a Kispolszki első sajátmárkás sörének premierje. Ennek kapcsán írok pár szót a sörözőről, és magáról a sörről. …