Prágai Sörfőzdék II. – Újabb 9 prágai sörfőzdében jártunk
Ismét eljutottunk Prágába, ahol folytattuk a helyi sörfőzdék, sörházak felkutatását. Az ismétléseket nem számítva, idén kilencig jutott a számlálónk. Természetesen …
Sörblog. Sörmagazin.
Kiemelt tartalmak. A Kiemelt tartalmak esetében egy-egy téma kerül feldolgozásra nagyobb részletességgel. Vigyázat, akár 10 percig is felkúszhat az olvasási idő!
Ismét eljutottunk Prágába, ahol folytattuk a helyi sörfőzdék, sörházak felkutatását. Az ismétléseket nem számítva, idén kilencig jutott a számlálónk. Természetesen …
Szlovákiában nyaraltunk, és a túrázás mellett természetesen a helyi söröket is igyekeztünk felfedezni. Utóbbiról jön most egy hosszabb élménybeszámoló. A …
Ősszel Prágába látogattunk, és felkerestünk pár helyi sörfőzdét. Szám szerint tizenkettőt. Úgy gondoltuk, ebből már lehet egy jó élménybeszámolót írni. …
Bő egy hetet töltöttünk Szlovéniában, ahol a csodálatosan szép tavak és a hegyek mellett a helyi söröket is igyekeztünk felfedezni. …
2020 nyarán felfedeztük Köln-t és Düsseldorf-t, na meg persze a híres söreiket. Miután elmesélem, mi az a kölsch és mi …
2019 őszén kaptam egy sört ajándékba, egyenes Németországból. Az egyetlen problémám az volt vele, hogy fogalmam sem volt, mit tartok …