Kecsmekéti Sörmanufaktúra

Kecskeméti sörök feketén-fehéren – Kecskeméti Sörmanufaktúra

A Kecskeméti Sörmanufaktúra küldött nekünk egy csomagot tele csupa jó dologgal, amit nagyon szépen köszönünk! Cserébe kifaggattuk őket a jelenlegi helyzetről, és a jövőbeni tervekről.


A Kecskeméti Sörmanufaktúra történetét már röviden összefoglaltuk, amikor a HEFEWEIZEN búzasörük szerepelt a Bajorok Ligája sorozatunkban. Akkor a következőket írtuk: „A Kecskeméti Sörmanufaktúra története a weboldaluk szerint Miskolcról indult. Történt ugyanis, hogy a későbbi főzdealapítók a Szinva pataknál kirándulva az egyik étteremben házi sörökbe futottak, és annyira bejöttek nekik, hogy nem csak a hírüket vitték haza Kecskemétre, de két nyáron át értékesítették ott őket. Azután léptek egy nagyot, megvették a hetényegyházi sörfőzde berendezéseit, átköltöztették, és 2015-ben megnyitották saját sörfőzdéjüket. A beszerzett technológia azonban használat közben elavultnak bizonyult, ezért modernizálták, így 2021-től már újabb berendezéssel, új sörökkel, megújult arculattal folytatták a munkát.”

Gönczi Gergő – a főzde egyik alapítója – megosztotta velünk, hogy a főzde jelenleg egy ezer literes főzőházzal és ~11 ezer literes erjesztési kapacitással rendelkezik, amivel évi 500 hekto sört is le tudnának főzni. Mivel azonban a jövőben szeretnének nagyobb hangsúlyt fektetni a kísérletezésre, egyszeri főzetekre, így az alapszortiment egy részét kiszervezték bérfőzésbe.

Ötletekben eddig sem szenvedtek hiányt (a következő 10 főzet fejben már meg is van), és a kiszervezés miatt talán a megvalósításban is utolérik magukat. Mivel imádják a savanyú söröket (nem meglepő, hogy a TEPACHE-t nevezték meg az egyik kedvencüknek), így a téli projektek leginkább ezekből fognak állni, de persze a gyümölcsárak miatt másban is gondolkoznak.

Sokszor tapasztaltuk, hogy a kisüzemi főzdék nem tudnak bekerülni a lokális vendéglátói egységekbe, és ez sajnos Kecskeméten sincsen másképp. A saját bázisukon (Kecskeméti Sörház) kívül a több mint százezer lakosú városban összesen 2, azaz kettő helyen lehet kapni a söreiket. A fő terveik között így az is szerepel, hogy egy újabb saját, a városközponthoz is közelebbi sörözőt nyissanak, illetve a fővárosban is szeretnének egy hasonló bázist létesíteni. Spoiler, de a most kóstolt söreik alapján én biztosan ellátogatnék hozzájuk, ha nyílna egy ‘Pesten ilyen.

Gyorsteszt

Az erdei gyümölcsös FOREST FRUIT BERLINER WEISSE a koncepciója nem igazán keltette fel az érdeklődésemet. A sör-jelleg igazából nincs meg, a pink kinézet ráerősít a szörpös hatásra. Viszont a gyümölcsös sörök kedvelőinek valószínűleg tetszeni fog, az alacsony, 3.8-as alkoholtartalom pedig végképp igazi nyári sörré teszi.

A Kecskeméti PILS12 annál jobban érdekelt. A habot leszámítva – amit nagyon hamar elveszítettünk – nem tudok, és persze nem is akarok belekötni. Ez egy nagyon korrekt, könnyed, ivós lager lett! Nem csoda, hogy ez a főzde zászlóshajója!

FOREST FRUIT BERLINER WEISSE
FOREST FRUIT BERLINER WEISSE
Kecskeméti PILS12
Kecskeméti PILS12
SESSION HAZY IPA
SESSION HAZY IPA

A kedvenc viszont most egyértelműen a SESSION HAZY IPA lett. Már a megjelenése is elvarázsol: gyönyörű ködösség; tartós, magas fehér hab. Intenzíven jönnek a citrusos aromák. A korty nagyon selymes, valóban könnyed. Egyszerűen kerek az egész! (Csak egy kis kötözködés, de én például már a júniusi Főzdefeszt-re kijöttem volna ezzel a sörrel, és nem egy dupla ipával készülök).

Támogatott tartalom: a söröket a Kecskeméti Sörmanufaktúra biztosította számunkra.