Antl : New England IPA

Az Antl sörműhely egy New England IPA-val jelentkezett

Tavaly nyár végén már beszámoltunk a Dreher Sörgyárak sörműhelyéről, al-márkájáról, az Antl-ról. Akkor két tétellel, egy bécsi ászokkal (Vienna Style Lager) és egy summer ale-lel (English Style Summer Ale) debütált a főzde. Bő fél év után most egy új sörrel, a New England IPA-val jelentkeztek.


A tavalyi két sör nem győzött meg bennünket, és kifejezetten sokalltunk 4 deciért 1300-1500 Forintot kifizetni (lentebb olvasható az archív bejegyzés). Azonban távol áll tőlünk, hogy már az első kísérletek után leírjunk egy főzdét, így amikor meghallottuk, hogy kijött az újabb tétel, már indultunk is a belvárosi vadászatra. A sörök továbbra is kizárólag csapról érhetőek el, budapesti vagy Budapest közeli egységekben. A hivatalos lista a lelőhelyekről fent van a gyártó honlapján, mi azonban két kocsmában is hoppon maradtunk. Két másik helyen viszont sikerült csapoltatni magunknak egy-egy korsóval. Az ár lényegében nem változott, 1300-1400 Forintért vesztegették a sört, viszont a világ változott annyit bő fél év alatt, hogy ezt egy belvárosi helyen már-már elfogadhatónak tartjuk. Persze, ehhez a sörnek is olyannak kell lennie!

Ahogy kerestük a sört, elég szembetűnő volt, hogy ezeken a (nem)lelőhelyeken tipikusan nagyüzemi söröket csapolnak. Ez valamennyire azt mutatja, hogy a márkának nem a beergeek-ek a célközönsége. Sokkal inkább egy olyan közegbe viszi el ezt a kisüzemi vonalat, ahol az talán még nem annyira népszerű. Ki tudja? Ahogy a Soproni IPA megismertette az ipa stílust a szélesebb hazai közönséggel, úgy akár az Antl neipája is alkalmas lehet hasonlóra. Talán.

Antl : New England IPA
Antl : New England IPA

Na, de jöjjön a gyorsteszt! Kinézetre a sör rendben van, ködösnek ködös (persze a baracklé-hazy kinézettől még távol van). Töményen jönnek a grapefruitos, mandarinos aromák, mégsincs az a frissítő érzés. Ízében is nyomottan jönnek az előbbi jegyek, de a határozott keserűség eléggé ráül a kortyra. Nem véletlenül kerestünk fel két különböző helyet, ugyanis azt sejtettük, hogy az elsőnél a csapolással (és a gyors pohármosogatással) is lehetett valami probléma. De sajnos nem ezen múlt. És utólag visszatérve a kifizetett összegre, ez a sör ár/érték arányban kifejezetten rosszul teljesít, ami talán a legnagyobb gond vele.


Archív bejegyzés (Instagram, 2021. szeptember 26.)

Kis fáziskéséssel, de sikerült megkóstolni a legújabb nagykisüzemi (vagy mi?) sörműhely söreit. Nézzük meg, miről is van szó pontosan!

A Drehertől sosem állt távol a kísérletezgetés, gondolok itt főként a megboldogult Dreher Sörfesztiválokra, ahol a visszajelzéseket is figyelembe véve vettek be új söröket a szortimentbe. Hol volt még a Dreher IPA, amikor ott kint már a Bombay IPA-t ittuk? Hidegkomlós sört is szerintem a Dreher-nél ittam először, bár akkor még azt sem tudtam, mit is jelent. Az amerikai/citra/mozaik komlós söreik pedig annak idején a hazai nagyüzemi felhozatal legjobbjai közé tartoztak nálam.

Tavaly a Mad Scientist-tel közösen létrehozták a Kőbánya X sörmárkát, aminek a híre akkor nagyot szólt, a két sör már kevésbé. (Bár a stout nekem bejött és az ár/érték is tetszett, a 400 Ft-os 0,33-as lágerért nem rajongtam). Az a sejtésem, hogy már nem fognak új sörrel kijönni, hanem inkább az új projektre fókuszálnak. Idén ugyanis létrehozták a Sörműhelyt, ami a nagyüzemi főzőháztól függetlenül működő kis főzde. A sörök az ANTL név alatt jönnek ki, és kizárólag csapról lesznek elérhetőek (a csapoló helyek listája megtalálható a honlapjukon).

A honlap alapján kerestem egy belvárosi kocsmát, ahol a jelenlegi két sörüket csapolják. Kikértem a söröket, de még alkalmam sem volt megkóstolni őket, máris érkezett az első negatívum, az áruk. Ugyanis a 4-4dl sör 1300 illetve 1500 forintba került!!! (Csak mondom, de a Belvárosin ennyiért pl. egy 22g/liter hidegkomlózott neipát ittam…). De ezen most ne akadjunk fent.

A Dreher-történelem alapján talán nem meglepő, hogy egy bécsi ászok lett az egyik első sörük (a stílusról és a történetéről írtam korábban a blogon!). Ez a Vienna Style Lager viszont nagyon nem győzött meg, még ha az elején volt is egy kis szufla a sörben, az a végére teljesen elfogyott. Az English Style Summer Ale már egy fokkal jobban tetszett, de a grapefruit-os illat és íz talán túl tömény is volt, könnyednek semmiképpen sem nevezném a sört. Nálam a kezdés tehát inkább volt csalódás, de biztos vagyok benne, hogy jönnek majd ki nagyon jó sörök tőlük.

https://www.instagram.com/max_ket_sor, 2021. szeptember 16.
Antl : Vienna Style Lager
Antl : Vienna Style Lager
Antl : English Style Summer Ale
Antl : English Style Summer Ale