hübris: szemét, ne dobd el!

Szemét, ne dobd el! – kiállításmegnyitó a hübris sörfőzdében

Október 28-án indul a székesfehérvári sörfőzde grafikai pályázatának nyílt elbírálása. A szemét, ne dob el! témában készült alkotások, melyeknek nem titkolt célja az, hogy a főzde legújabb sörének hivatalos címkéjévé váljanak, egy szuperhangulatos sörfőzdei kiállítás keretében tekinthetőek meg – és a közönség által is szavazhatóak! A pályázat és az események apropóját a 2024 januártól aktuális, sörösdobozokat is érintő betétdíjas rendszer érkezése adja, az összművészeti kavalkádban pedig nemcsak a megnyitóra, hanem az egészen november közepéig tartó változatos programokra is vár mindenkit a hübris.


Sajtóközlemény

Téged is meglehetősen foglalkoztat a hulladékfelhasználás kérdése? Hidd el, hogy minket is. Talán kevesen tudják, de januártól újra betétdíjas rendszerben kerülnek forgalomba a sörösdobozok, ezért is szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a szeméttel igenis törődni kell. Szerintünk erre most a legmegfelelőbb forma épp egy csomagolásterv lenne, s ha már így alakult, jól ki is állítjuk az e célra kiírt pályázatunk keretében beérkezett műveket a főzdetérben, a hübris eddigi első és egyetlen főzdei kiállításán. A végső győztes kiválasztásában így nemcsak a szakmai zsűri, de a közönség is aktívan részt vehet.

Szerencsére másokban is mocorgott némi(sok!) mondanivaló a téma kapcsán, és felhívásunkra rengetegen alkottak olyat, amit szerintünk vétek lenne nem megosztani minél több emberrel. S a végén a legtöbb szavazatot kapó mű igazi söröscímke lesz!

Az eseménysorozat legfontosabb állomásai

🖼️ október 28. kiállításmegnyitó; DJ session (18:00-24:00)
🍵 warmup 16:00-tól: teakóstoló
📽️ november 03. filmvetítés (16:00-24:00)
🕯️ november 04. mindenszüntek; DJ session (16:00-24:00)
📽️ november 10. filmvetítés (16:00-24:00)
🦢 november 11. mártonnap; DJ session (16:00-24:00)
📽️ november 17. filmvetítés (16:00-24:00)
🍻 november 18. gála: záróesemény és eredményhirdetés (16:00-24:00)

Mi minden várható ezeken az alkalmakon?

A pályaművekben való gyönyörködésen túl helyszíni, stilszerűen sör alapú szavazás várható, ahol mindenki voksolhat a kedvenc pályaművére. Mindent elárulunk a külön erre az alkalomra készülő sörünkről is. A pályázat végső nyertesét november 18-án, egy záró gálaeseményen fedjük fel.

A borítókép és a bejegyzés teljes tartalmának forrása: sajtóközlemény.