unCertain Brewing Co. : Gaia

Győztes sörével debütált az unCertain Brewing Co.

Megjelent a második Extrém Sörfőző Verseny győztes sörének kisüzemi verziója, és ezzel az unCertain Brewing Co. sörfőző formáció is szélesebb közönség előtt is debütált. Most mi is bemutatjuk őket.


A One Beer Pub másodjára rendezte meg az extrém sörök versenyét. Az unCertain Brewing Co. már tavaly is bejutott a legjobb 10-be az epres-meggyes-vérnarancsos coldbrew goséjával (Red Shift), idén viszont a rukkolás-zelleres-kivis ízesítéssel a legjobbnak bizonyultak.

A formációt Palla Péter, Kósa Bálint és Lackner Rolf alkotja. Mindhárman közel 4 éve főznek otthon söröket, ez idő alatt pedig legalább 200 főzetet készítettek el összesen. Ketten azonban nem csak hobbiként foglalkoznak sörfőzéssel. Péter a ZIPTECH-nél dolgozik villamosmérnök gyakornokként, Rolf pedig korábban a FIRST Craft Beer-nél volt gyakornok, jelenleg pedig a HORIZONT Brewing Co. sörfőzője.

Az uncertain (~bizonytalan) név onnan jön, hogy nagyon szeretnek kísérletezni érdekes alapanyagokkal, különböző főzési módszerekkel, amiben egyfajta bizonytalanság mindig benne van. A közeljövőben egyébként majd egy spontán erjesztésű projektet is elindítanak, amiben végképp rábízzák magukat az „ismeretlenre”.

Rendszeresen járnak házi sörfőző versenyekre, és nem a mostani volt az első sikerük. Két éve Péter witbierjét találták a legjobbnak a III. Magyar Házisörfőzők Versenyén, Rolfnak pedig még a FIRST-ös pályafutása során volt egy arany diplomás receptje a KSE egyik sörversenyén.

A következő sörre már van konkrét elképzelés, de azt csak jövőre, az első negyedévben tervezik kihozni.

Gaia gyorsteszt

A győztes sört ismét a Reketye Brewing Co. főzdéjében ültették át kisüzemi léptékre, ahol a korábbi recepthez képest csak egy-két apró módosítást végeztek. A rukkolás, zöldborsos, kivis, zelleres gose immár a Gaia névre hallgat.

unCertain Brewing Co. : Gaia
unCertain Brewing Co. : Gaia

A kinézet kívül-belül szuper. Szép a grafika, a sör pedig kitöltve is jól néz ki. Kicsit szokatlan, hogy beleszagolva nem gyümölcsös, hanem zöldséges illatok érkeznek, de ez adja a sör egyediségét, különlegességét. Nálam a zeller és a bors emelkedik ki, belekortyolva pedig a kivi fanyarsága a hangsúlyos picit erős sóssággal, mégis azt mondanám, hogy meg van az egyensúly a sörben. Remek debütálás!