Pécsi Sörfőzde : Malátázó üst

Pécsi Sörfőzde – Meglátogattuk a legnagyobb kisüzemit

Pár hete Pécsen jártunk (Pécsett, ha valaki így jobban szereti), kulturális programként pedig egy főzdelátogatást is beiktattunk. A Pécsi Sörfőzde kapui ugyanis minden szombaton nyitva állnak a látogatók előtt.


Főzdetörténelem

A túra a kóstolóteremben kezdődött egy kis történelemórával, amelyből mi most csak a legfontosabb eseményeket szemezgetjük. A pécsi sörfőzés múltja legalább 1301-ig nyúlik vissza, amikor ferences rendi szerzetesek betelepültek a településre, majd egy ispotályos sörfőzdét is építettek. A Pécsi Sörfőzde története pár évszázaddal később indult, 1848-ban alapította meg Hirschfeld Lipót. 1911 után egy nagyobb gyár épült és Pannónia Sörgyár névre hallgatott, 1993-ban pedig az Ottakringer sörkonszern vásárolta fel. Ez időtájt az éves termelés meghaladta az egy millió hektolitert.

Pécsi Sörfőzde : Régi poszter
Pécsi Sörfőzde : Régi poszter

2017-ben új időszámítás kezdődött, amikor Szemerey Tamás és Szemerey Zoltán révén újra magyar tulajdonba került a sörfőzde. Új szemlélettel kezdték vezetni a gyárat. Egyrészt drasztikusan – évi 200 ezer hektoliterre – csökkentették a termelést, aminek köszönhetően kisüzemi főzdének minősülnek. (Persze, ehhez az is hozzátartozik, hogy ugyanebben az évben emelték meg – még drasztikusabban – a kisüzemi sörfőzdékre vonatkozó, addigi 8000 hektoliteres limitet). A kukorica végre kikerült a sörökből, a Pécsi APA-val elindult a kraft vonal, majd a gluténmentes illetve bio sör vonal is.

Főzdetúra

Az ismertető után elkezdtük bejárni az üzemet, amelynek méretei össze sem vethetők egy kisebb kisüzemiével (még a MONYO Brewing Co. vagy a Cecei Sörüzem méretével sem). A főzőüstök 240 hektoliteresek (lásd borítókép), az erjesztőtartályok pedig az épület fölé tornyosulnak. A termékfejlesztés például ezért nem itt és ekkora mennyiségekkel történik, hanem a budapesti Szent István Egyetem Sör- és Szeszipari Tanszék 50 literes „főzdéjében”. Sajnos, a nyílt kádas erjesztést (amire személy szerint a legkíváncsibb lettem volna) nem tudtuk megnézni, ugyanis a teremben állandó mikroklímát kell tartani, így az nem látogatható. Persze, enélkül is jó élmény volt!

Pécsi Sörfőzde : A régi, de még ma is működő irányítópult
Pécsi Sörfőzde : A régi, de még ma is működő irányítópult

A túra a kóstolóteremben végződött, most már valóban kóstolással. A három csapon most épp a Pécsi Prémium Pils Szűretlen, a Pécsi Prémium Lager (megdöbbentő, mennyivel jobb minőségű volt itt, mint előző éjjel, pár száz méterrel odébb az egyik vendéglátóhelyen…), és a téli szezonsörük, a Három Királyok volt. A hűtőben pedig lényegében az összes jelenlegi sörük közül lehetett válogatni.

Pécsi Sörfőzde : Kóstolótermi sörcsapok
Pécsi Sörfőzde : Kóstolótermi sörcsapok

Tervben volt még a szintén pécsi SteamCraft Brewery, és a magyarhertelendi Kapucinus Sörfőzde meglátogatása is, végül csak utóbbihoz ugrottunk be pár sörre.