Fehér Nyúl : A sör ízei és ízhibái

Fehér Nyúl ízhiba workshop – A sör ízei és ízhibái

Szombaton ismét Nyitott Főzdék Napja lesz. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy látogasson el egy résztvevő főzdéhez, hiszen a legtöbb helyen rengeteg izgalmas programmal várják a látogatókat. A Fehér Nyúl többek között ízhiba tanfolyamot is tart. Egy ilyenen tavaly (online) mi is részt vettünk, és kedvcsinálónak most elővettük az akkori beszámolónkat.


Archív bejegyzés (Instagram, 2021.01.26)

Elsőre furcsán hangozhat, hogy szándékosan „rossz” söröket akarok inni, és ezért még fizetek is, de nagyjából ez történt, és még örültem is neki. Nyugi, nem ment el teljesen az eszem, csupán részt vettem a Fehér Nyúl online ízhiba kurzusán.

A workshop célja az volt, hogy megismerkedjünk pár ízhibával, melyek a söröknél előfordulhatnak. Ezek lényegében olyan ízek/aromák, amiknek nem az adott sörtípusban lenne a helyük, de valamiért (például hibás gyártási folyamat révén) mégis oda kerülnek. (Itt már azért sejthető, hogy a kurzusból főként a házi sörfőzők tudnak profitálni, de szerintem minden sörfogyasztónak érdekes lehet). Természetesen ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a Fehér Nyúl megpróbált szándékosan ízhibás söröket lefőzni, hanem összeállított egy vegyület-gyűjteményt, amiket bele lehet keverni a sörökbe, ezzel imitálva a különböző ízhibákat. (Ezek élelmiszeripari minőségűek, úgyhogy ilyen kis dózisban nyugodtan fogyaszthatóak).

Fehér Nyúl : A sör ízei és ízhibái
Fehér Nyúl : A sör ízei és ízhibái

A covid korlátozások miatt a workshopok is az online térbe költöztek át. Élőben 11-12 ízhibát is kipróbálhatnánk, az online kurzushoz tartozó csomag viszont csak 6 félét tartalmaz, 5 darab Pils társaságában. Igazából ez szerintem nem probléma, mert így is majdnem két óráig eltartott a Zoom-os kurzus, amit egyébként a főzde két sörfőzője, Sajgó Álmos és Csepregi András tartott. Egy kis bevezető után sorban végig mentünk a hat ízhibán. Először megpróbálkozhattunk megfejteni, mit érzünk, majd elmondták, mikor és hogyan kerülhet ez a vegyület a sörbe, és melyik típusoknál jó ha ott van, és mikor számít hibának. Egyéb részletet viszont nem árulok el, ha kíváncsi vagy, a webshopjukon talán még elérhető a következő csomag.

Mint említettem, a házi sörfőzőknek lehet nagyon hasznos ez a kurzus, de egyre több mugli (mint jómagam) is érdeklődik irántuk, és valóban tanulságos volt! Amit kiemelnék, az az előadók közvetlensége. A kóstolás után például még jódarabig minden sörös/sörfőzős kérdésre szívesen válaszoltak, ami szerintem hatalmas jófejség!

Ja, és megmaradt két doboz Pils, de már nem tudok ugyanúgy tekinteni rájuk, mint azelőtt… 😅