FIRST Craft Beer × Beer Brothers Budapest : Brothers 4 Life

Brothers 4 Life – Negyedik születésnapját ünnepli a Beer Brothers Budapest

A negyedik születésnapját ünnepli a Beer Brothers Budapest melynek alkalmából egy születésnapi sört készítettek a FIRST Craft Beer közreműködésével. Be is ugrottam a helyre egy dobozért, na meg hogy ennek kapcsán feltegyek pár kérdést.

A Beer Brothers Budapest kraft sörözőt egy testvérpár, Norbert és Zsolt nyitották meg 2018 februárjában. Nem ez volt az első kocsmájuk, ugyanis a megboldogult Felni Sörbisztrót is ők üzemeltették az utolsó évében, de amikor az ingatlan eladásra került, új hely után kellett nézni. Hosszú keresgélés után végül az Astoriára esett a választásuk, ahol 16 csapnyi és három hűtőnyi kisüzemi sörkínálattal várják a vendégeket. Na, és persze a kaja miatt sem kell aggódni…

Úgy tervezték, hogy minden születésnapra főzetnek egy saját sört. Az első alkalomra a Hopfanatic Brewery-vel kollaborálva készült el a Brother May I Have Some OAT? amerikai ipa. Egy évvel később már testvérpár főzött a testvérpárnak, ugyanis a Kurucz testvéreknél, a FIRST-nél készült a Brothers First New England IPA. Tavaly, a lezárások miatt sajnos megszakadt a hagyomány, idén azonban újra van születésnapi sör, melyet ismét a FIRST-nél főzettek le, a receptről barátjukkal, Ábrahám Máté főzőmesterrel egyeztetve. A végeredmény a Nelson Sauvin, Galaxy, és Simco komlók felhasználásával készített Brothers 4 Life dupla ipa lett.

Először is szeretném megdicsérni a dizájnt (by @falrahanytborso), ahol a címkén az épület boltíve mellett a jellegzetes, deszkákból készült csaplista is visszaköszön. Szép munka! De a sörre sem lehet semmi panasz! Kitöltve akár neipáról is lehetne beszélni, gyönyörű baracklé kinézet fogad. Illatában és ízében a trópusi gyümi a hangsúlyos (a beharangozott boros jegyek nekem most nem jöttek át). A lágy, krémes kortyok (a 7,5% alkohol simán letagadható) remekül egyensúlyozzák a végén érkező közepesen erős keserűséget. Szerintem ez egy remek sör lett!

FIRST Craft Beer × Beer Brothers Budapest : Brothers 4 Life
FIRST Craft Beer × Beer Brothers Budapest : Brothers 4 Life

Boldog születésnapot kívánunk a bárnak! Hétfőig egyébként még tart a születésnapi eseményük, ahol a saját sörük mellett többek között pár Brew Your Mind ritkaságot is csapra vernek.