Régóta terveztük már meglesni a Krenner Brewery főzdéjét, és az osztrák nyaralásból hazatérve most végre sikerült útba ejteni Csempeszkopácsot.
A Krenner Brewery 2018-ban indult el, akkor még gerilla főzdeként, Krenner Balázs – a névadó sörfőzőmester (ex-Yeast Side, ex-The Beertailor) – és három barátja (Hirmann György, Ördög Gábor, Varga Dávid) alapításával. A saját főzdéhez végül egy régi istállóépületet alakítottak át, és a berendezések 2020 tavaszára meg is érkeztek. Az építkezés befejezése és a covid miatt viszont szeptemberre csúszott a hivatalos megnyitó. Legjobb tudomásunk szerint ezzel övék a megye egyetlen (nem gerilla) sörfőzdéje.


A főzőház 500 literes, az erjesztéshez pedig egyelőre 6 db 500, és 3 db 1000 literes tartályuk áll rendelkezésre. Ezt a kapacitást szeretnék majd megduplázni 3 db 2000 literes fekvő tartállyal. A hűtő éppen tele volt málnával, ugyanis a gyümölcsös söreik mindig valódi gyümölcs felhasználásával készülnek. Ráadásul az efféle alapanyagok tekintetében a fő céljuk, hogy azokat helyi vállalkozóktól szerezzék be. A legizgalmasabb projektjeik pedig a borospincében zajlanak, ahol spontán erjesztésű sörökkel kísérleteznek.
Palackozó és dobozoló berendezésük is van (bár utóbbival még picit küzdenek). Az arculat nekem nagyon tetszik. A címkék egységesek, és ismerős arcok tűnnek fel rajtuk (barátok, a polgármester, stb., de a jeti például nyilván kivétel). Sőt, a koronazárak is nyomottak, ami ritkaság az ilyen kis főzdéknél.



És ami talán a legkülönlegesebb: a főzde koncepciója, ahogy beleolvad a csempeszkopácsi környezetbe. Az épületben kialakítottak egy taproom-t, a szomszédban pedig egy vendégházat üzemeltetnek. Amikor ott jártunk, épp esküvő volt az udvaron. Egy nagyon nyugodt és hangulatos környezetet teremtettek, ahol valóban el lehet bújni világ zaja elől, és még sör is van. A főzde előtti téren egy Árpád-kori templom áll, pár lépéssel odébb pedig az 1978-as tűzoltóautóból átalakított, nagyon menő beer truck parkolt.

A söröket főként a környéken (és persze webshopon) értékesítik, így ha ki szeretnétek őket próbálni, ejtsétek valamikor útba Csempeszkopácsot! Megéri! Adunk is lent néhány tippet.
Innen is köszönjük Gábornak a körbevezetést, a kóstolókat, és a beszélgetést!
Kapcsolódó programajánló
Augusztus 12: Csillagok alatt: a Perseida meteorraj, Krenner Brewery, Csempeszkopács
Augusztus 26-28: Burger II Blues II BeerFest, Bikás Park, Budapest
Szeptember 10: 2. Születésnapi Sörfesztivál, Krenner Brewery, Csempeszkopács