Apátúr Sörház és Tanműhely

Apátúr Sörház és Tanműhely – Sörház Győr szívében

Tavaly decemberben, a győri Széchenyi téren nyitotta meg kapuit a Szent Mór Bencés Perjelség és a Széchenyi István Egyetem által közösen létrehozott Apátúr Sörház és Tanműhely. Sörturizmus címszó alatt megnéztük magunknak a várost és a sörházat.

A befogadó Lloyd-palotát a kormány vette meg pár éve és ajándékozta a bencéseknek, hogy bővíthessék a gimnáziumi kapacitásukat. Iskolapadokat nem láttunk, azok bizonyára az emeleten vannak, a földszinti sörház pultja mögött és mellett viszont be lehet látni a főzdébe. Pontosabban a főzőházba, ugyanis a 12 db 500 literes erjesztőtartály a pincében található, ahová itt-ott szintén le lehet lesni az üvegpadlónak köszönhetően. Néhány tartályból bizonyos asztalokhoz külön csövek vezetnek, így azoknál mi magunk csapolhatjuk a söröket! Ez különösen hasznos, ha nem akarjuk folyton a felszolgálókat szuggerálni. Nagyon klassz az egész hely!

(Ilyen saját magunknak csapolós megoldást egyébként a Hedon is alkalmazott a megboldogult budapesti sörözőjében, és a Rizmajer Kézműves Sörfőzde belvárosi kocsmájának emeletén is ki van alakítva valami hasonló, de azt sosem láttam még használatban).

Apátúr Sörház : Saját csapos asztalok
Apátúr Sörház : Saját csapos asztalok

Hosszasan lehetne ecsetelni, milyen fancy ételek közül válogathatunk, most azonban koncentráljunk a sörökre, amelyből négyféle is van nekik. Csapon, egységesen (szerintem kifejezetten jó) 180 Ft/dl áron. (A 150 Ft-os szódát viszont zokon vettük…). 4×1 decis kóstoló, és 0,3/0,5/1 literes korsó is választható. Nyáron és télen egyébként készül majd szezonális sör is.

Apátúr Sörház : Sörházi ízelítő kamránkból
Apátúr Sörház : Sörházi ízelítő kamránkból

A Novícius egy jó ivósör, de a pils besorolás vitatható. Mert bár a sör világos és viszonylag tiszta, ugyanakkor malátahangsúlyos (kenyeres, gabonás) és visszafogottan keserű.

A bajor búzájuk, a Perjel szerintem remek lett! A banános észterek nagyon jönnek mind illatban, mind ízben, és a testesség is megfelelő. Biztosan elfogult vagyok a stílus utáni rajongásom miatt, és a félnapos városnézés után is nagyon jól esett már egy sör, de szerintem hazai kisüzemi szinten ez a weizen nagyon rendben van! 🍻🥨

Apátúr Sörház és Tanműhely : Novícius, Perjel, Magister, Fráter
Apátúr Sörház : Sörkóstoló
(Novícius, Perjel, Magister, Fráter)

A Magister félbarna ale önmagában is oké, de nagyon sok ételüknek is ez a közepesen testes, édeskés, szintén kenyeresen malátás sör az egyik alkotóeleme.

A Fráter New England IPA is bejött, igazi komlóbomba (citrusos, barackos), könnyen csúszó sör. A stílushoz képest azonban a ködösség elmarad a várttól, és az erősen keserű befejezés is meglepett bennünket.

Összességében nagyon tetszett a hely, a környezet, és a sörök is. Biztatunk mindenkit hasonló sörturizmusra!