A Hatvany Serfőzde főzőháza

Meglátogattuk a Hatvany Serfőzdét

Múlt héten elmentünk a Mátrába kirándulni, de út közben még megálltunk megnézni a Hatvany Serfőzdét, ami az eddigi legfurább sörfőzdés kalandunkat eredményezte.

A hatvani sörfőzés története messzire nyúlik, állítólag már 1703 előtt is működött egy ideig sörház a városban, de az biztos, hogy Grassalkovich Antal is építtetett egyet a város központjában. Miután utóbbi lebontásra került, az épületet többek között gimnáziumként és kollégiumként is használták, jelenleg pedig a Hatvany Lajos Múzeumnak ad helyet. Pár éve Hatvan város önkormányzata egy EU-s pályázatnak köszönhetően, turisztikai fejlesztés címszó alatt felújíttatta a múzeumot, és még egy látványfőzdét is létesített benne.

Na, mi az utóbbi körülményekkel abszolút nem voltunk tisztában amikor elindultunk, így egyrészt egy járókelő segítsége is kellett, hogy megtaláljuk a helyet (nem tudtuk ugye, hogy múzeumot kell keresni), másrészt meglepődtünk, mert a büfében (~taproom) nem is lehet igazából sört venni, hanem az a hivatalos eljárás, hogy 350 forintért veszünk egy sörfőzde látogatójegyet, ami mellé választhatunk egy pohár sört, kávét, vagy üdítőt (függetlenül attól, hogy valóban megnézzük-e a főzdét). Talán ennek is van némi köze ahhoz, hogy például 2017-ben 34 ezer látogatója volt a múzeumnak.

Miután kértünk egy bajor búzás és egy kávés látogatójegyet, az egyik ajtó túloldalán található sörfőzdét is meglestük, ahol egy cefréző és egy komlóforraló üst, illetve négy darab, egyenként 500 literes erjesztőtartály várt bennünket. Állítólag télen ezzel a kapacitással jól elvannak, viszont nyáron, amikor tele a hátsó udvar látogatóval, nagyon szűkös. Ilyenkor az erjedés végeztével lényegében azonnal indul a kiszerelés KEG-be, és főzik az újabb adagot. Ha már itt tartunk, háromféle sört készítenek, melyekhez nyáron egy meggyes sör is csatlakozik negyediknek. A Hatvani Búza egy bajor búzasör, a Hatvani Barna az Untappd szerint egy stout (viszont a tartályokon a ‘porter’ felirat szerepelt), a Hatvani Világos pedig egy pils. A receptekért a főzde indulásakor egyébként a MONYO-s Németh Antal volt a felelős, nem tudom, ezek mennyit változhattak azóta.

A Hatvany Serfőzde sörei
A Hatvany Serfőzde sörei

A csapról kóstolt bajor búzával, és a PET palackban elhozott barna sörrel sem voltam maradéktalanul elégedett (utóbbinál persze a szénsav is hiányzott már), de az ~1000 forintos liter árat tekintve rendben voltak és szerintem jó alternatívája a nagyüzemi társainak, így helyiként én is gyakori látogatója lennék a múzeumnak.