Edda Series – A Hajnali Sörfőzők sorozata

A Hajnali Sörfőzők új sorozatot indított, melynek grafikai inspirációját a skandináv mitológia, a Prózai Edda karakterei adják. (Szóval, Pataki Attiláékhoz ennek most semmi köze…). A hajnaliaknak fut egy másik sorozata is, az Aurora, ami kizárólag New England ipákból áll, ezzel szemben az Edda sorozat sokkal szerteágazóbb lesz, valószínűleg nem lesz két ugyanolyan stílus benne.

A címkéken nem Thor, Odin vagy Loki szerepelnek (legalábbis egyelőre), hanem kevésbé ismert karakterek közül válogatnak, és mivel azt szeretnék, hogy az érdeklődők maguk nézzenek utána, leírást sem mellékelnek róluk (én azért kicsit spoilerezek…). A desing egyébként a Kiscsipesz Studio remek munkája.

Nyáron, a Belvárosi Sörfesztiválon debütált a sorozat első darabja, a pokol istennőjéről elnevezett, Riwaka, Simcoe, Citra komlós neipa, a Hel. Mivel akkor még címke sem volt hozzá, ezért egyrészt keverem az I am pALE-lel, amit ugyanakkor kóstoltam, másrészt így csak akkor szembesültem azzal, hogy ebből egy sorozat lesz, amikor novemberben megérkezett a következő páros, Sköll és Hati.

Hajnali Sörfőzők : Hati
Hajnali Sörfőzők : Hati

A mitológiában Sköll és Hati egy farkas testvérpár, előbbi a Napot, utóbbi a Holdat üldözi (és Ragnarökkor utol is érik). A Hajnali sorozatban Sköll egy west coast ipa, Hati egy balti porter. Utóbbihoz 5 féle karamell malátát és az Impresso Micro Roastery Finca Aurora kávéját használták fel. A nicaraguai kávé (még ha a karamellás alma, fehér szőlő, lime ízjegyeket nem is vettem ki) tökéletes összhangban van a testes, olajos sörrel, amelyben a 8% alkohol is jól elfér. Édes, kávés, mellette talán kicsit aszaltgyümis, alkohol-meleg kortyok, de komlós lecsengésre már a stílus miatt se számítsunk. Kiváló darab, csak ajánlani tudom! (És remélem, találok még az új évben valahol belőle).

A srácok a sorozat következő darabjait még nem akarták felfedni, de annyit elárultak, hogy savanyú és desszert tételekre is lehet majd számítani, igaz, csak a távoli jövőben.