Megújul a Nyúl!

Megújul a Nyúl! – Felfrissíti alapszortimentjét a Fehér Nyúl

Megújul a Nyúl, azaz a Fehér Nyúl felfrissíti alapszortimentes söreit. A főzde állandó kínálatához tartozó sörök kívül-belül megújulnak. A sort a Turbid new england ipával, és a White Passion maracujás-mangós bajor búzasörrel indították.


A Fehér Nyúl 2016-ban hozta ki első kísérleti nyulait söreit, 2017-ben pedig már a saját sörfőzdéjüket is beüzemelték. Ebből kifolyólag, a legtöbb alapszortimentes sörük már nem mai nyúl csirke (Fehér Nyúl IPA: 2017-, RAFA: 2017-, Pils: 2018-, Calm Storm: 2018-, White Passion: 2019-, Turbid: 2020-, Free Flow: 2024-). Időszerű volt hát felülvizsgálni az állandó kínálatban szereplő söröket. A fogyasztói igények felmérését vaktesztekkel és kérdőívekkel is segítették.

Legelsőnek a Turbid neipa újult meg. Elmondásuk szerint az új verzió testesebb és komlósabb: a Falconer’s Flight azaz 7C-s (Cascade, Centennial, Chinook, Citra, Cluster, Columbus, Crystal) komlókeverék mellé Mosaic-t is belecsempésztek, miközben a keserűséget minimálisan visszavették, és a ködösséget is fokozták.
Gyorsteszt: Összehasonlítás híján sem megerősíteni sem cáfolni nem tudom, valóban ilyen irányban változott-e a Turbid, az viszont biztos, hogy egy baromi jó neipa! Ködfelhő; trópusi gyümölcsök, citrusok; könnyű test, pici keserű a korty végén.

Fehér Nyúl - Turbid (new england ipa)
Fehér Nyúl – Turbid
Fehér Nyúl - White Passion (maracuja-mango hefeweizen)
Fehér Nyúl – White Passion

A White Passion hefeweizen esetében visszavettek a savanykásságból, hogy a sör lágyabb, kerekebb kortyélményt adjon. A sör testesebb alapot kapott, és megnövelték a mangó jelenlétét, hogy még intenzívebben robbanjon a trópusi gyümölcsös vonal.
Gyorsteszt: A bajor búza sör alap nagyon rendben van: jönnek a banános aromák, és a korty végén még szegfűszeges jegyek is megvannak. Valószínűleg azért érződött ki ennyire az alap, mert olyan gyorsan lecsúszott a sör, hogy nem igazán hagytam melegedni, és így a trópusi gyümis vonalnak sem adtam teret kibontakozni. De semmi megbánás, a következőt ugyanígy ledönteném!

Támogatott tartalom: a söröket a Fehér Nyúl biztosította számunkra.