Inverz Projekt : Fehér Nyúl, UGAR Brewery

Inverz Projekt – Receptet cseréltek a sörfőzdék

Az Inverz Projekt keretében receptet cserélt, és egymás söreit főzte le a Fehér Nyúl és az UGAR Brewery.


A Fehér Nyúl és az UGAR Brewery régóta egy közös projekten töri a fejét, és a tavalyi KRAFT Sörfesztiválon megbeszélték, hogy már nem halogatják tovább a dolgot. Mivel szerintük egy kollab sörfőzésre már nem kapják fel úgy a fejüket a fogyasztók, ezért egy egészen újszerű ötlettel álltak elő: kitalálták, hogy egymás söreit főzik le. Ez az Inverz Projekt.

Mindkét csapat maga választotta ki, melyik sörük receptjét adja oda a másiknak, és nyilvánvalóan egy-egy alapszortimentes, a főzdét jól meghatározó sört választottak ki. A Fehér Nyúlnál a már ikonikusnak mondható savanyú ipára, a RAFA-ra esett a választás. (A recept egyébként már korábban is publikus volt, ugyanis a III. Magyar Házisörfőzők Versenyén ez a sör volt a klón sör kategória irányadó söre). Az UGAR Brewery pedig az első new england ipáját, a Stróman-t választotta ki másolásra.

A sörök premierje a Mixát Keg-ben volt, ahol a főzdék különítményeivel is volt lehetőség beszélgetni, mi is ott szereztük be az infókat. A csapokon pedig az inverz sörök mellett az eredetiek is helyet kaptak, tökéletes lehetőséget biztosítva az összehasonlításra. Azt már persze az elején sem gondoltuk, hogy ne tudnánk majd megkülönböztetni a söröket, hiszen a recept önmagában nem minden, azt a sörfőzde főzőházra és rendszerére is megfelelően rá kell applikálni.

Gyorsteszt

A rafák között nagy különbséget éreztük, és könnyű volt az eredetire, a már jól kiforrott limoncello-sörre ráismerni. Az Inverz Rafa már illatában is egy sokkal komlósabb világot képviselt a nyers, zöld, füves aromáival, ízében pedig egy tonikos keserűség volt a hangsúlyos, a savanykásság csak idővel erősödött fel. A strómanok között is volt persze különbség, de mivel most az eredeti íze annyira nem volt meg az emlékezetünkben, így nem volt egyértelmű, melyik készült Törökszentmiklóson és melyik a Nyulaknál. Mindkét new england ipa korrekt volt a maga stílusában, és most az Inverz Stróman volt egy kicsit karcosabb.

RAFA, Inverz RAFA
RAFA, Inverz RAFA
Stróman, Inverz Stróman
Stróman, Inverz Stróman

Összességében nagyon ötletesnek tartom a kezdeményezést, valóban egyedülállónak számít idehaza. Talán csak a dizájn terén tudnék picit kötözködni, mert szerintem a címkéket lehetett volna valamelyest egységesíteni. De ezek csak külsőségek… Én szívesen fogadnám, ha más hazai főzdék is becsatlakoznának a folytatásra!